Szatymazon forgatott videoklipet Varga Viktor!

VargaViktor_klip.jpgMikulás alkalmából jelent meg Varga Viktor énekes legújabb dala, amelyhez duettparterével, Zabos Reginával Szatymazon forgattak videoklipet.
„A dal családi jeleneteit egy szegedi család otthonában forgattuk, minden további képet pedig Szatymazon: a Repülőtéren, a Dankó Pista Művelődési Ház épületén, illetve a szatymazi Szent István Király Templomban is több jelenetet felvettünk.

 
A klipben is a humort, az őszinteséget és az egyszerűséget helyeztük előtérbe, amellett, hogy közérthető módon a családok összekovácsolása is cél: az a létállapot, amikor mindenki boldog, és együtt várakozunk, és ünneplünk. Szüleim számomra csodálatos gyermekkort teremtettek, és boldogan emlékszem vissza gyermekkorom karácsonyaira.” – mondta Viktor. A klip további érdekessége, hogy a főszereplők, Kurucz Róbert és családja szatymazi kötődésűek, illetve külön meglepetés, hogy az egyik jelenetben Sutka István Atya is szerepet kapott.  
 
VargaViktor_klip4.jpg VargaViktor_klip6.jpg
 
„Régóta szerettem volna írni egy olyan karácsonyi dalt és szöveget, ami kicsit más, amilyenek mi vagyunk. A célunk az volt, hogy minden korosztálynak legyen benne valami, ami tetszik, ezért ilyen sokrétű a dal, és ugye már megszokhattuk a végtelen és véletlenszerű stílusom és megjelenésem.
 
VargaViktor_klip8.jpg
 
A két kisgyerek, akik puszilóznak a klipben – egyebkent a kameraink előtt előszőr –  ők egy igazi pár. Nagyon emlékeztetett a srác, Hunor a fiatal koromra, amikor először vittem haza karácsonyi vacsira barátnőt. Az pedig hogy én, a “kamu-mikulás” nem rénszarvason érkezem, az idei karácsonyi ajándék számomra is, hiszen most tanulok repülőt vezetni, és pár hét múlva vizsgázom is pilótaként.” - mesélte Viktor.
 
 
  Vissza


2019. december 06.